Szellemi kulturális örökség

20 eredmények

P4140949

Hagyományos tájneveink

terület: Vasi Hegyhát
kategória: szóbeli hagyományok és kifejezési formák
A hagyományos tájneveket az adott tájon élő emberek adták és évszázadokon keresztül leginkább szájhagyomány útján őrizték meg.
Ezek a nevek utalhattak egy-egy földrajzi jelenségre vagy történelmi eseményre, illetve a dűlőnevek esetében gyakran tulajdonosokra.
Az elnevezések nem mindig egyeztek a hivatalos feljegyzésekben, vagy térképeken találhatóakkal. Sőt a tájegységek határait is sokhelyütt máshová teszi a népi emlékezet, mint a hivatalos tudomány.
DSCF0023

A hegyháti nyelvjárás

terület: Vasi Hegyhát
kategória: szóbeli hagyományok és kifejezési formák
’Vazs megye Vazsvár, ott terem a legvár”- Semmi sem példázhatja jobban azt, hogy mennyire speciális nyelvjárása van Vas megyének, és ezen belül még speciálisabb a Hegyhátnak. A kiejtés, a tájszavak mindenütt beazonosíthatókká teszi a tájról származókat, amit egyre inkább értéknek tekintenek a helyiek, hisz ettől is egyedi és különleges a térség.
A kiejtés mellett a térség legendái is sajátos kincsei a Hegyhátnak, melyek visszaidézik a régebbi korok emberének gondolkodását, és ezen keresztül azt is megérthetjük, milyen láthatatlan erők befolyásolták életüket.
savanyu_joska_t

Hegyháti legendák

terület: Vasi Hegyhát
kategória: szóbeli hagyományok és kifejezési formák
A nyelvjárás mellett a térség legendái is sajátos kincsei a Hegyhátnak, melyek visszaidézik a régebbi korok emberének gondolkodását, és ezen keresztül azt is megérthetjük, milyen láthatatlan erők befolyásolták életüket.
domonkos_kollostor

A Vasvári Domonkos rend szellemi hagyatéka

terület: Vasi Hegyhát
kategória: a természetre és a világegyetemre vonatkozó is
A domonkos rend és Vasvár története évszázadok óta összefonódik. A kolostor, mely a város legrégebbi épülete, fontos szellemi örökséget őrzött meg számunkra. Ez a városra és a térségre is hatással volt, a szakrális központot jelentette, illetve a benne élő szerzetesek az iskolában adták át tudásukat, valamint a búcsújárást segítették.
1951-ben nyílt meg Vasváron a Járási Múzeum, amely azután a 60-as években átköltözött a domonkos kolostor épületébe.
Jelenleg a Vasvári Múzeum Magyarország legrégebbi, ma is álló domonkos kolostorában működik, ahol a rendtörténeti emlékeket gyűjtik és feldolgozzák.
DSC_0918_k

Búcsújárás

terület: Vasi Hegyhát
kategória: társadalmi szokások, rítusok és ünnepi esemé
A 18. században a város újjáéledése során a búcsújárás is új formában éledt fel, ekkor a barokk vallásosságnak megfelelően a Mária-tisztelet került előtérbe. Bizonyára a visszatelepülő domonkosoknak - különösen azok szombathelyi (szentmártoni) kegyszobrának - is fontos szerepe volt a Mária-búcsúk kialakulásában. Hozzájárult a Mária-tisztelet megerősödéséhez Vasvár ősi plébániatemplomának, a Nagyboldogasszony-templomnak az újjáépítése. A búcsúkra ma is sokan érkeznek Vasvárra. Nagyboldogasszonykor körmenet megy a temetői templomhoz, 1989 óta pedig a Mária névnapi búcsú előestéjén gyertyás menet vonul a Szentkúthoz.
A Szentkúti ősbükkös szépséges természeti környezetben, kápolnával, úgynevezett lourdes-i barlanggal, kristálytiszta forrásvizével, melyhez legenda is társul, fogadja a látogatókat. Augusztus közepén a Nagyboldogasszony búcsú, szeptember elején pedig a Mária-nevenapi búcsú alkalmából zarándokok ezrei keresik fel a kegyhelyet.
Oszk_2__v

Kőkeresztek, zarándokutak

terület: Vasi Hegyhát
kategória: társadalmi szokások, rítusok és ünnepi esemé
A kőkeresztek, melyek a Dunántúlon jellemzőek, a hétköznapok és az ünnepek részei egyaránt. Emlékeztetnek, megjelölnek és egyben szakralizálnak egyes helyeket.
A búcsújárás a lelki megtisztulás és feltöltődés eszköze, melyet a mai ember újra kezd felfedezni. Vasvár a középkor óta fontos búcsújáróhely. A vasvári Mária kegyhelyre máig is többezren érkeznek a búcsúkra, 50-100 km-es körzetből.
A Mária Út és a Szent Márton Zarándokút a Hegyhát több települését is érinti, ezzel hozzákapcsolva térségünket az európai zarándokutak láncolatához.
103_0368

Hagyományos építkezés

terület: Vasi Hegyhát
kategória: hagyományos kézművesség
A Hegyháton több település közelében találunk szőlőhegyet, ahol úgynevezett pincék, vagyis présházak állnak, melyek a szőlő feldolgozására szolgálnak. A régebbi pincék építőanyaga a helyben megtalálható fa és a rozsszalma volt.
Néhány pince máig is megőrizte régi jellegét. A legöregebb pincék az oszkói szőlőhegyen több, mint 200 évesek.
A boronafal lényege, hogy a gerendák vízszintesen egymásra helyezve fekszenek. A Dunántúlon a legutóbbi időszakig széleskörűen kedveltek maradtak a boronafalú lakóházak, melléképületek a paraszti, falusi lakosság körében.
A zsúp pedig kézzel csépelt rozsszalma, amelyet a fedés megkezdése előtt kisebb csomókba kötöttek.
P6280783

Hagyományos tájhasználat, önszerveződés

terület: Vasi Hegyhát
kategória: a természetre és a világegyetemre vonatkozó is
A hagyományok, a szellemi örökség átörökítése és a helyi közösségek építésében játszott meghatározó szerepet a szőlőművelés és az önellátó családi borászat.
A szőlőhegyi közösségek kialakulása és fenntartása a hegybéli szőlő-, és gyümölcstermesztés érdekében szerveződött.
Vasvár Város Önkéntes Tűzoltó Egyesülete alapjában a városnak és térségének védelmét célul tűző önszerveződő közösség, de a település életében is meghatározó szerepet játszik az egyesület. Ahogy egykor, úgy máig is a város programjainak állandó résztvevője, szervezője, közreműködője a közösség.
2004_1008Image0055

Hagyományos gyümölcsfajták termesztése és felhasználása, pálinkafőzés

terület: Vasi Hegyhát
kategória: a természetre és a világegyetemre vonatkozó is
A mondás nem véletlen: „Vazs megye Vazsvár, ott terem a legvár”. Ez az évszázadok óta folyamatosan gyümölcstermesztő vidékre utal, ahol a szőlőhegyeken nagy számban termett az alma, körte és a lekvárnak jó alapanyagot adó szilva is. Így valószínűleg a szilvalekvárra utalva született az országosan is ismert mondás.
A vasi gyümölcs a helyi pálinkák ízeinek is alapja. Szorosan kapcsolódik a gyümölcstermesztéshez a pálinka, a pálinkafőzés is a térségben. Ebben is meghatározó az utóbbi néhány év a Hegyháton.
als_jlak_10_

Hagyományos állatfajták

terület: Vasi Hegyhát
kategória: a természetre és a világegyetemre vonatkozó is
A Hegyhát múltbéli értékei között szerepel a mezőgazdaság mellett az állattartás is. Érdekes módon a közelmúltig mindez őrlángon volt jelen a portákon, de az utóbbi évtized ebben is tudatos építkezést, változást hozott.
A térség bemutatóhelyei Alsóújlakon a Varga Tanya, Szemenyében a csárda melletti őshonos állatokat felvonultató látványpark, Rábahídvégen Tájpark nyílt, a gidrán fajta lovakkal pedig Olaszfán foglalkoznak.
farag_k

Hagyományos faművesség, fafaragás, fafaragótáborok

terület: Vasi Hegyhát
kategória: hagyományos kézművesség
Az 1980-as évek végétől a Hegyháton élő két alkotó, a nagytilaji Tőke Imre és a pácsonyi Magyar Lajos fafaragók a művészettörténészek fókuszába kerültek. Naiv fafaragó tevékenységüket több országos tárlaton is bemutatták és számos díjat, elismerést kaptak az idős mesterek a művészetszerető közönségtől és a szakmától is. De úgy látszik a fafaragási tradíciók a Hegyháton mélyről fakadnak. Mert, bár a két fafaragó már nem él, maga a fából alkotás művészete, tradíciója megmaradt a Hegyháton, mely most alkotótáborok formájában teljesedik ki.
A Hegyháton a fafaragó hagyományokra építve már több alkalommal rendezték meg a Falvak Kultúrájáért Alapítvány által támogatott fafaragó alkotótábort. A kistelepüléseken köztéri szobrokat készítettek és adományozták oda a tábort befogadó önkormányzatoknak, mint házigazdáknak az alkotók.
01index_03

Képzőművészetre nyitott térség

terület: Vasi Hegyhát
kategória: előadóművészetek
Öt, a Hegyháton élő vagy innen elszármazott, de a kötődést soha nem felejtő művészt kell megemlítenünk. Van köztük aki sohasem ismerte igazán a térséget, de mára a művészettörténet által jegyzett szobrai mégis a Hegyhát ékességei. Másokat a táj vonzott ide.
Van akinek a Hegyhát máig kedvenc festői terepe. Különösen az oszkói szőlőhegy ódon pincéiről készített akvarell sorozata teszi a Hegyhát alkotójává, vagy a Jeli Arborétum festőjévé.
F_lem_le_k

Népdalos csoportok, néptánc, kóruséneklés, Fúvós zenekar

terület: Vasi Hegyhát
kategória: előadóművészetek
A térségben több amatőr, zenével foglalkozó csoport működik, melyek komoly hagyománnyal rendelkeznek.
A különböző csoportokban más-más korosztályok gyakran együtt énekelnek, zenélnek, ezzel is erősítve a településen élők összefogását. Szerepléseiken keresztül zenei élményt nyújtanak közönségüknek, éltetik a hagyományokat, míg a felkészülések során a közös célért tevékenykedve egymáshoz közelebb kerülnek. Így szükség esetén segítik egymást a mindennapi életben is.
PC220092

Továbbélő népszokásaink, helytörténeti tevékenység, kismesterségek átörökítése

terület: Vasi Hegyhát
kategória: társadalmi szokások, rítusok és ünnepi esemé
A térségben az utóbbi 10 évben felelevenedtek a népszokások szinte kivétel nélkül minden településen. A jeles ünnepek alkalmával mindenütt valamilyen látványosságot találhat az erre járó. Mi csak néhányra utalunk a következőkben, amelyek között kiderül, hogy mi is az országban egyedül álló csörgetelés népszokása.
A vasvári búcsún egy országosan ritka szokás maradt fenn, a „mosdatás”.
A kegyhelyre első ízben zarándokló gyermek az ott már megfordult idősebbek közül búcsúkeresztanyát (-apát) választ, aki őt a hely szentkútjának, forrásának vizével jelképesen megkereszteli.
A kismesterségek bemutatása pedig a Hegyháton máig is élő kézművességet villantja fel.
2012.05.29._Csutor_sok_a_J_t_ksz_nnel_Nagym_kf_n_0

Színjátszás és Golghelogi , nyári színházi esték, Nagy Gáspár szellemi öröksége

terület: Vasi Hegyhát
kategória: előadóművészetek
A Hegyhát megőrzött és áthagyományozott értékeihez tartozik a színjátszás. A gyökerek egyértelműen az egykori tanítókhoz vezetnek, akik a Hegyhát településein, a többi közt Csipkereken, Csehimindszenten, Győrváron, Vasváron hívták életre a színjátszó csoportokat közel egy évszázaddal ezelőtt.
Az egyik különlegesség a Hegyháton a nagymákfai „Golghelogi”, ami jelentésében tulajdonképpen minden, ami színjátszás és minden, ami időtlen.
A Hegyhát szellemi értékeihez egyre szorosabban hozzátartozik Nagy Gáspár szellemi öröksége, annak ápolása, a költő kultuszának megteremtése is.
aka

Kulturális fesztiválok, rendezvények

terület: Vasi Hegyhát
kategória: társadalmi szokások, rítusok és ünnepi esemé
A Hegyhát a hagyományos fesztiválok térsége is. Réteses, népdalos, színjátszó, pálinkás, szőlőhegyi, kuruc - ezek mind országos figyelemre számot tartó, több éves múltra visszatekintő rendezvények. Röviden bemutatunk közülük néhányat. Egy biztos: bármelyik esztendőben is jöjjön is erre a világból a turista, minden év augusztusában Vasváron rétesek garmadájából falatozhat, májusban az oszkói szőlőhegyen bort kóstolhat, október első hetében a győrvári kuruc világba térhet időutazással - hogy csak néhányat említsünk.
2006_0519Image0088

A Jeli arborétum, Ambrózy-Migazzi István szellemi öröksége

terület: Vasi Hegyhát
kategória: a természetre és a világegyetemre vonatkozó is
„Semper Vireo”, azaz „Örökké zöldellek”- ez gróf Ambrózy-Migazzi István sírjának felirata és ez az a meghatározó gondolat, amely őt egész életében vezette, s amely a Jeli arborétum telepítésének, létrehozásának alapgondolata is volt. Ambrózy-Migazzi István korát megelőző és előrelátó volt. Az 1920-as években azt határozta el, hogy mediterrán növényeket honosít meg a mediterráneumtól akkor még éghajlatában messzi Magyarországon. Mára azonban az éghajlati változás követte a gróf elképzeléseit. A klíma egyre inkább kedvez a több, mint 300 telepített rododendron fajtának. A szakemberek szerint csak a fekete szín nincs a virágszínpalettán, azon kívül minden szín és árnyalat gyönyörködteti a szemet a májusi virágzás alkalmával.
B_rbaltav_r_5_

Őslények nyomában - Dr. Bendefy László szellemi öröksége

terület: Vasi Hegyhát
kategória: a természetre és a világegyetemre vonatkozó is
Bérbaltavár határában a múlt század elején, útépítés közben bukkantak rá az őslények csontjaira. S hogy miért maradtak meg ilyen nagy számban és épségben ezek a leletek, kőzetek, csontok a területen? Egyesek az Ősrábának tulajdonítják a konzerválást, mások földrengésről, tűzről is beszélnek. Mindenesetre a folyó homokja temethette be a maradványokat és ezért maradhattak meg épségben a csontok.
Bendefy László, kezdte el a leletek nyomán az alaposabb régészeti kutatásokat a területen.
A Vasvári Múzeumban és Londonban, a British Múzeumban is találhatunk bérbaltavári leleteket.
Csipkerek_7_

Mindszenty bíboros szellemi öröksége

terület: Vasi Hegyhát
kategória: a természetre és a világegyetemre vonatkozó is
A szülőfalu, a hegyháti Csehimindszent iránti tiszteletből, 1944 körül vette fel az akkor még zalaegerszegi plébánosi poszton szolgáló Pehm József a „Mindszenty” nevet. Mindszenty József bíboros iránti tiszteletből most a szülőfalu, Csehimindszent is mindent megtesz, hogy az egyházfő emlékét méltón ápolja.
Mindszenty bíboros egykori jelmondata a „Devictus vincit”, azaz a ’legyőzetve győz’ volt. Az, hogy az esztergomi bazilikában való újratemetése megtörténhetett, az, hogy történelemben játszott szerepét tudósok kutatják és értelmezik és az, hogy kis faluja, Csehimindszent fontosnak tartja kultuszának méltó éltetését, tényleg egyfajta győzelmet jelenthet.
Vasv_ri_b_ke_irata__t_r_k_nyelv_

A béke otthona - Vasvári békekötés

terület: Vasi Hegyhát
kategória: társadalmi szokások, rítusok és ünnepi esemé
A Hegyhát és Vasvár nehéz öröksége a „vasvári béke”. A jelentős magyar katonai siker ellenére a török számára kedvező feltételekkel kötötték meg a szerződést, ezért a hagyományos nemzeti történetírás "szégyenteljes vasvári béke"- ként emlegette, valójában azonban reálpolitikai egyezségről volt szó. A békekötés pontos helyszínét nem ismerjük, mivel az ún. Békeház jó száz évvel későbbi a békekötésnél, ezért ott semmi esetre sem találkozhattak a tárgyaló felek. A város egyetlen szilárd épülete, a kolostorból átalakított várkastély a hadvonulások miatt romokban hevert, így valószínű, hogy a békekötés aktusára - mint arra más esetekben adatunk is van - a török táborban, a nagyvezír sátrában kerülhetett sor.
A város a feltételezett békekötési helyszínre az épület funkciójával is emlékezni szeretne.
A konferencia funkció mellett egy értékes festménygyűjtemény állandó kiállítási helyszínéül is szolgál a Békeház.
 
Free Joomla Theme by Hostgator